A kormány meghosszabbította az Első Fecskék programot

„az enyhítésekről várhatóan február végén dönt” = Az Első Fecskék program várhatóan február végéig tart

Te tudod, kik azok az Első Fecskék?

Egy fecske nem csinál nyarat! De kettő, de több…

Az Első Fecskék optimisták, várják, hogy vége legyen a bezártságnak.
Az Első Fecskék elhozzák a tavaszt, a jókedvet, a ragyogást.

Egyre hosszabbak a nappalaink, egyre több a napsütés. Véget ér lassan a borús időszak.

Az Első Fecskék program eredeti határideje február 1. volt. Körülöttem azt mondták, hogy úgyse lesz semmi változás, tavaszra várható a kinyitás. De én, az örök optimista (a naiv) azért persze bíztam benne, hogy valami jót jelentenek be február 1-jén. Valami könnyítést. Hogy lesz nyitás. Lehet közösségbe menni, közösségi programokat szervezni, amit lassan egy éve nem tehetünk már meg.
De még nem. Hiányzik nekem is, nagyon!!! Alig bírom!

Nem is bírom! 😀

Így, amíg várjuk, hogy a helyzet jobbra forduljon, csináljuk kicsiben! Kiscsoportos foglalkozásokat lehet tartani, 10 főig megengedett az összejövetel.

Elég a bezártságból, gyertek el, legyetek Ti az Első Fecskék!

Bohém Tanya Közösségi Műhely
Mosonmagyaróvár, Templom utca 5.

Szórakozás, kimozdulás, kikapcsolódás gyerekeknek, felnőtteknek. Családi program, barátnős összejövetel. Barátos is, nem csak csajoknak! 😀

A programot mi biztosítjuk 2 órás foglalkozás keretében, Te csak hozd a kis csapatod! Várjuk a jelentkezésedet 4-8 fővel! Nem kell találkoznod idegenekkel, hozd azokat, akikkel úgyis összejártok.

Gyertek, legyetek Ti az Első Fecskék!

Jelentkezés, részletek a hello@ketfecske.hu mail címen, vagy a Kétfecske facebook oldalán.

Várunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Oldalunk a legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket használ. Az oldal használatával beleegyezik a sütik használatába.
Elfogadás